Cégünk megalakulásának célja, hogy levegyük ügyfeleink válláról a takarítással és a kertgondozással járó terheket.
Kollégáink a közösen megbeszéltek szerint teljesítik a csapatunk megbízásában szereplő feladatokat, teljes diszkréciót nyújtva partnereink részére.
Szolgáltatásaink között szerepel a kisebb lakásoktól a több ezer négyzetméteres irodák takarítása is, melyeket az ügyfelek által meghatározott időpontban végzünk el a maximális megelégedettség érdekében.
Vállaljuk társasházak takarítási valamint teljes körű gondnoksági feladatainak ellátását is, „hogy jó érzés legyen hazaérni”!
Társasházaknál alpintechnika bevonásával elvégezzük a veszélyessé vált homlokzatok bontását, valamint, az ezen technikát igénylő ablakok tisztítását.
Továbbá vállalunk lakás és épület felújítási munkálatokat.
Igény esetén már a tervezési fázisban is segítséget tudunk nyújtani, hogy a lehető legkellemesebb és legköltségtakarékosabb megoldásokkal valósítsák meg partnereink új otthonuk átalakításait.
Nagyon sok háznál a kerti munkák elvégzésénél fogy el a „lelkesedés”, azonban mi ebben is a segítségükre tudunk lenni. A tervezéstől a teljes körű kivitelezésig mindent megoldunk Önök helyett, hogy kellemes környezetben teljen a kertbéli tartózkodás.
Szolgáltatásaink között megtalálhatják a költöztetési és lomtalanítási feladatkört is, melyeket szintén az Önök kényelme érdekében, csapatunk teljes körű odafigyeléssel végez el. Igény szerint a költözésnél csomagolási feladatokat is ellátunk.
Kérjük, tekintse meg bemutatkozó anyagunkat.
Tartozzon Ön is megelégedett ügyfeleink közé.
Tisztelettel:
LRT Service Group
takarítás, taskaritas, takarito, takaritonő, budapest tekaritas irodatakarítás, iroda takarítás, társasház takarítás, ablakpucolás, takarít, takarítók |
épületek, takarítás, intézmények, rendszeres takarítás, alkalmi takarítás, takarításával, foglalkozik, országosan társasháztakarítás, minőségi, olcsó, takarítócég, padlószőnyeg, intézmény, teljeskörű, takarítás, minőségi takarítás, ablaktisztítás, www, lrttakaritas Takarítás budapest, pestmegye, országos, takarítás, tiptop, tiszta, tisztít, ablak takarítás, |







